Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egészség

Minden betegségekről és gyógymódokról egyhelyen!

  

egeszseg.jpg

 

 

 

 

 

Cikkek

Rák ellen kávéval?

2012.05.19

Azoknál a nőknél, akik sok kávét isznak, csökken a méhrák kialakulásának az esélye - derül ki egy japán tanulmányból.
 

Kókuszolaj a pattanásokra

2012.05.19

Egy természetes anyag, a laurilsav, mely megtalálható mind a kókuszdióban, mind az emberi anyatejben, bevethető a pattanások kezelésében - a kutatási eredmény a San Diego-i Egyetem biomérnök-hallgatójának munkáját dicséri.
 

8 étkezési szabály kismamáknak

2012.05.19

A kismama táplálkozása nem csak a saját egészsége és jó közérzete miatt fontos, de a magzat fejlődése szempontjából is döntő jelentőségű. Mindazonáltal nem szükséges kettő helyett enni, így a szintén mindkettejük egészségét befolyásoló elhízás is elkerülhető.
 

Karcsúsít az alkohol

2012.05.19

A nők ihatnak alkoholt, és mégsem híznak, állítja egy tanulmány, mely kimutatta, hogy akik keveset isznak, kevesebbet híznak, mint azok, akik tartózkodnak ettől az élvezettől. A vörösbort fogyasztó nők híztak a legkevesebbet a másféle bort, sört, vagy röviditalt ivókhoz képest.
 

A krumpli is lehet mérgező

2012.05.19

A zöld részeket fogyasztás előtt feltétlen el kell távolítani a burgonyából, mert mérgező anyagokat tartalmaznak - állapították meg a brit Readingi Egyetem kutatói.
 

A szín befolyásolja, milyen narancslevet választunk?

2012.05.19

Azoknál a nőknél, akik sok kávét isznak, csökken a méhrák kialakulásának az esélye - derül ki egy japán tanulmányból.
 

Vegán diétával visszafordítható a cukorbetegség?

2012.05.19

Tudjuk, hogy a II-es típusú diabétesz kialakulásában jelentős szerepe lehet a helytelen táplálkozási szokásoknak, az elhízásnak és a mozgásszegény életmódnak. Az utóbbi évek kutatási eredményei alapján úgy tűnik, hogy a vegán - az állati eredetű termékeket kizáró - étrend jelentős javulást hozhat a cukorbetegek állapotában. Vajon hogyan?
 

Gyengítik a csontokat az antidepresszánsok

2012.05.19

Egy nemrég végzett kutatás szerint az alvászavarokra és kedélyjavítóként használt nyugtatók lehetnek a felelősek az idősek körében egyre gyakrabban előforduló csonttörésekért. A combnyaktörés és a különböző csípősérülések a fejlett világban az ötödik leggyakoribb haláloknak számítanak.
 

Miért depressziósabbak a korán érő fiúk?

2012.05.19

A szexuális érettséget kortársaiknál gyorsabban elérő fiúk nehezebben jönnek ki a többiekkel, továbbá nagyobb náluk a depresszió kialakulásának kockázata, áll a Developmental Psychology legújabb számának egyik cikkében. ...
 

Miért járjunk piacra?

2012.05.19

Magyarország kiváltságos helyzetben van, hiszen egész évben nyitva tartó, hatalmas piacok állnak rendelkezésünkre. Ha mindig a legfrissebb, legkedvezőbb árú termékek közül szeretnénk válogatni, a piacok ideális terepet nyújtanak. ...
 

Megvan, hol lehet a legrosszabb betegnek lenni Európában

2012.05.19

Az európai országok egészségügyi ellátásának minőségét elemző felmérés végeredménye szerint Szerbiában a legrosszabb a helyzet - a 34., vagyis utolsó helyet foglalja el az európai listán. ...
 

Hosszú hetekig kórházban...

2012.05.19

A sors hozhatja úgy, hogy nem csupán néhány napot kell kórházban tölteni. A hely ilyenkor - nem túlzás - börtönné kezd válni. Főként, ha nem lehet tudni, meddig tart a kezelés. Még ha biztatók is a gyógyulás jelei, számos nyűgöt kell leküzdeni. De... ...
 

Krákogás, légszomj? Segít az akupunktúra!

2012.05.19

Az akupunktúra segítheti a COPD-ben (krónikus obstruktív tüdőbetegség) szenvedő betegek légzését - írja egy kutatás alapján a Webmd. ...
 

Tüdőrákos volt a diszkókirálynő

2012.05.19

63 éves korában elhunyt Donna Summer amerikai énekesnő, ötszörös Grammy-díjas, a diszkókorszak egyik meghatározó zenei egyénisége. Tíz hónapig küzdött a tüdőrákkal. ...
 

Készítsük el idén: mézes-citromos bodzaszörp házilag

2012.05.19

A bodzaszörp sokak nagy kedvence. Ha mi is szeretnénk készíteni otthonra, épp itt az ideje a virágok begyűjtésének. ...
 

Az egész családot veszélyezteti az apa pornófüggése

2012.05.19

A Sydney Egyetem szakértői a súlyos pornófüggés személyiségre és a családi életre gyakorolt negatív hatásait vizsgálták meg legújabb kutatásuk során. ...
 

Megóv a vérrögtől az alma, a hagyma és a zöld tea

2012.05.19

Az almában, narancsban és hagymában megtalálható vegyület a kutatók szerint megelőzheti a vérrögök kialakulását. ...
 

Így adhatók könnyen a vitaminok és az ásványi anyagok a picinek

2012.05.19

Kiemelten fontos tejalapú táplálékok adása csecsemőkorban, de nem..
 

Fantom jóérzés - Ezért leszel hamar függő

2012.05.19

Több ezer kémiai anyag van a dohányfüstben és ebből négyszáz..
 

Kivédhető! Így jutnak szervezetünkbe a rettegett transzzsírok

2012.05.19

Pár éve még magasabb volt a margarinok transzzsírsav tartalma.
 

Az első védőbástya: a mandula

2012.05.19

A torokmandula nélkülözhető, de fontos szervünk. Immunrendszerünk..
 

Harc az allergia ellen homeopátiával

2012.05.19

Komplex kezeléssel lehet nagyon jó eredményeket elérni, ami több hónapig,..
 

Így kezelhetőek a kiütések a babaarcon

2012.05.19

A pici babák hajlamosak a meleg-kiütésre, ami után elképzelhető, hogy..
 

Ezt érdemes tudnod a spondilózisról

2012.05.19

A spondilózis a csigolyák és a csigolyaközti porckorongok degeneratív..
 

Kompressziós harisnya - a sportolóknak is ajánlott

2012.05.19

A kompressziós harisnya, és ezzel együtt a kompressziós ruházat nagy..
 

Száraz szem -miért olyan gyakori?

2012.05.18

Ki gondolná, hogy könnyünk, melyet bőven hullatunk örömünkben vagy bánatunkban, szemünk legfőbb védelmezője. Szerepe sokrétű, védi és nedvesen tartja a felszínt, kimossa az idegen testeket, illetve hígítja a szembe kerülő káros anyagokat. Tartalmaz antibakteriális és antivirális anyagokat, táplálja, valamint oxigénnel is ellátja a szemet.
 

A szeretet rendje

2012.05.18

" Amilyen gyenge önmagában az egyes ember cselekedeteiben a mindenható gondviselés akaratával szemben, olyan hatalmas, ha a gondviseléssel összhangban cselekszik! Abban a pillanatban ráömlik az az erő, amely a világ nagy eseményeit jellemzi csak." (Peter Orban : A Plútó)
 

Fogyókúrás tippek

2012.05.18

Ahhoz, hogy a nyári szezonra csúcsformába hozzuk magunkat, ez alkalommal ne divatdiétát válasszunk, változtassunk inkább az életmódunkon. Ahhoz, hogy a leadott kilók hosszútávon is távol maradjanak, egészségesen és tudatosan kell táplálkoznunk és mindennapjainkban helyet kell kapjon a testmozgás, a sport is.
 

Bomba alak a zsigeri zsírok csökkentésével!

2012.05.18

Sutba dobhatjuk a BMI-t, mint mérőszámot! Legalábbis az egészségi kockázatok szempontjából sokkal pontosabb mutató a testzsír-százalék. A zsigeri zsírok arányának csökkentésével nem csak csinosabbak lehetünk, de az egészségünkért is sokat tehetünk.
 

Rejtélyes női betegség - Van megoldás

2012.05.18

Endometriózis - orvosi szaknyelven így ismert az a betegség, amelyről főként az utóbbi években esik több szó. Régebben is tudtak róla az orvosok - mondja Fülöp István, a Róbert Károly magánklinika meddőségi részlegének vezető főorvosa -, de mivel a diagnosztikai lehetőségek, az eljárások és a technikai fejlettség nem volt olyan fokon, mint ma, nehezen ismerték fel ezt a betegséget.
 

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7

Következő »